Adventus Domini – az Úr érkezése, ezt jelenti a karácsony előtti négy hét neve.
Mindannyian vágyakozunk valamire, vannak kívánságaink, és szeretnénk, ha az álmaink beteljesednének, lehetőleg azonnal. A gyorsaság korában élünk, leggyakoribb mondataink egyike ez: „Nincs időm”.
Advent azonban azt is jelenti, hogy az eljövendőre VÁRNUNK kell. Várunk egy születésnapra, egy utazásra, a szünetre, az érettségire, és a karácsonyra is. Türelmesnek lenni igazán nagy művészet!
Mégis, akkor mi teszi a várakozást igazán értékessé? Ha tudok addig várni, amíg a másik elmondja a gondolatait, és nem vágok a szavába, megmutatom ezzel neki, hogy nagyra becsülöm. Ha a pénztárnál meg tudom várni türelemmel, amíg egy anyóka az aprót lassan szedegeti össze, azt üzenem vele, hogy ő is értékes.
Az adventi koszorú négy gyertyájából három lila, de egy, a harmadik rózsaszín. A várakozás nehéz, koncentráció, önuralom kell hozzá, fáradságba kerül. Ha belefáradunk, a harmadik gyertya rózsaszínben ragyog fel: Az eljövendő jónak, szépnek az öröme ad erőt, hogy kitartsunk a várakozásban.
A görögök két kifejezést használnak az időre: a kronoszt és a kairoszt. Kronosz a kegyetlenül elmúló, feltartóztathatatlan, visszafordíthatatlan, megismételhetetlen idő. A kairosz azonban a végtelen lehetőségek ideje, az az idő, amely nem „múlik”, hanem „telik”, ha jól élünk vele. Ez az az idő, amely megtölti életünket áldott, csodálatos és örömteli pillanatokkal.
A várakozás ideje ettől válik különlegesen értékessé, hogy benne a kairoszunkat élhetjük meg: Ha a várakozás heteit megtöltjük jó cselekedetekkel, a másikra való szeretetteljes odafigyeléssel, jóakarattal és figyelmességgel, akkor a várakozás nem nehéz lesz, hanem megtelik örömmel.
Azt kívánom mindannyiunknak, hogy a várakozás ideje ne kronoszként „múljon” el, hanem kairoszként „teljen”!