Mercedes-Benz Iskola
Miután a mikulás lemászott a kecskeméti városháza tornyából, Szent Miklós napján hagyományosan megérkezett a Mercedes-Benz Iskolába is.
A négy gyertya.
Négy gyertya égett az adventi koszorún. Csend volt. Olyan csend, hogy hallani lehetett, ahogy a gyertyák beszélni kezdenek.
2023. november 23/24-én ismét számos német és magyar nyelvű versmondást csodálhattunk meg.
A Boldogságóra Program keretében tanulóink Boldogságórákon vehetnek részt, melynek célja érzelmi intelligenciájuk, valamint pozitív gondolkodásuk fejlesztése.
2023. november 10-én ismét egybegyűltünk iskolánk kis diákjaival, szüleikkel, rokonaikkal, a tanárokkal.
2023. október 27-én került sor a Diákönkormányzat (SMV) által tervezett halloween napra és büfére.
Iskolánkban az 1956-os forradalom eseményeit korabeli dokumentumfilmekkel, filmrészletekkel idéztük fel.
2023.09.28-án, csütörtökön általános iskolásaink részt vehettek a "Közlekedési nap - Mobile Kids" programon.
És hogy meddig jutottak? Először egy Budapest melletti tanösvényhez mentek, ahol sok vadon élő állatot fedeztek fel.
2023. augusztus 29-én, 9 órakor az 5. osztályos tanulókat köszöntötték az MBS aulájában.
Évindító köszöntésre gyűlt össze az általános iskola apraja és nagyja az aulában.
2023. augusztus 26-án, szombaton végre elérkezett a pillanat: a kíváncsi gyermekszemek érdeklődve figyelték, hogy milyen lesz az iskolában.